Magyarellenesek
Magyarok „kegyetlenkedéseit” veszi leltárba a román történész
by admin on Aug.28, 2010, under Magyarellenesek, Magyarelllenes szervezetek
A magyarok románokkal szembeni „kegyetlenkedéseiről” jelentet meg tanulmányt a sepsiszentgyörgyi székhelyű, magyarellenességéről elhíresült Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központ. Ioan Lăcătuşu, a központ igazgatója (képünkön) csütörtökön kiadott közleményében úgy fogalmaz, hogy augusztus 30-án, a bécsi döntés 70. évfordulóján adja ki a tanulmányt, melyet a védelmi minisztérium archívumában található dokumentumok alapján írt.

Súlyos vádak váradi rendőrök ellen
by admin on Aug.19, 2010, under Magyarellenesek
Nagyvárad – Súlyos vádak egy nagyváradi járőrcsapat ellen: egy huszonnyolc éves váradi magyar fiatalember és barátnője azt állítja, hogy vasárnap éjszaka súlyosan bántalmazta őket egy csapat rendőr.
Egy nagyváradi fiatalember kereste fel a minap a Bihari Napló és az Erdon szerkesztőségét, aki egy szombatról vasárnapra virradóan történt – több mint kellemetlen – incidensről számolt be. Az ő története következik. Hajnali négy óra lehetett amikor egy átmulatott éjszaka után az egyik szórakozóhelyről hazafelé indult a barátnőjével a váradi Fő utcán. Jó kedvük volt, beszélgettek, de nem csináltak semmi szabályba ütközőt, magyarázta a huszonnyolc éves fiatal. Az Eminescu utca sarkához érve két járőr – egy csendőr és egy rendőr – igazoltatta őket. Mivel nem volt náluk a személyazonossági igazolványuk, lediktálták a személyi adataikat, valamint lakcímüket a rendőröknek, sőt felajánlották azt is, hogy akár hazáig is elkísérhetik őket, ahol igazolni tudják kilétüket. A fiatalember többször is elismételte a nevét, de a rendőrök – magyar név lévén – nem értették azt, és nem tudták lejegyezni. Az egyik járőr már ekkor inzultálni kezdte őket, mondván, hogy ne szórakozzanak a rendőrséggel. A fiatal állítása szerint ebből adódott a további nézeteltérés. A két járőrtől a fiatalok azt kérték, hogy igazolják saját magukat, de ezt ők megtagadták és továbbra is ellenségesen viszonyultak hozzájuk.
„Halálfélelmem volt”
Miközben a két járőr további fiatalokat ellenőrzött, ők úgy gondolták, hogy tovább folytathatják útjukat hazafelé. Alig értek a Lakossági Nyilvántartó épülete elé, amikor egy rendőrautó állta az útjukat, melyből további három rendőr szállt ki, akik minden előzmény nélkül a földre kényszerítették és ütlegelni kezdték őket. Közben a másik két rendőr is megérkezett. Minél inkább kérték, hogy fejezzék be, annál jobban ütötték őket. “Védekezni nem tudtunk, így csak feküdtünk magatehetetlenül. A barátnőm az egyik rendőr kezébe harapott, míg én megpróbáltam a zsebemből elővenni a telefonomat, hogy segítséget hívjak. Látván ezt a rendőrök kikapták a kezemből a saját telefonomat, és kivették a zsebemből a barátnőm telefonját, mely úgyszintén nálam volt. Közben megjelent még egy autó, egy fehér Logan. Olyan halálfélelmem volt, hogy nem hittem, hogy túléljük a verést. Könyörögtem a rendőröknek, hogy hagyják abba, de annál jobban ütöttek, ahol értek. Már a vérem is folyt.” – magyarázta a fiatal.
Feljelentést tettek
Megbilincselték és az aradi úti rendőrkapitányságra vitték őket, ahol további verést kaptak. Összesen heten voltak, hat férfi és egy nő. Ez utóbbi folyamatosan inzultálta a barátnőjét, nyomdafestéket nem tűrő hangnemben ordítozott vele. “Már sokkos állapotban volt, amikor egy új rendőr jött be a kihallgatóterembe. Ő volt az egyedüli, aki emberi hangnemben beszélt velem, leszedette a bilincset a kezemről és kiküldött minden rendőrt a teremből. Állítólag az volt a gond, hogy csúnyán beszéltem a járőrökkel. Azt mondták, hogy ittas voltam és menjek haza pihenni. Kiállítottak egy 200 lejes büntetést és szabályszerűen kizavartak a rendőrség épületéből. A barátnőm még benn volt, és a telefonokat se adták vissza. Amikor visszamentem azzal, hogy feljelentést akarok tenni, ismét elzavartak.” – mesélte a fiatal. Ekkor hazament a személyi igazolványért és a másik telefonjáért, de időközben haza szállították a barátnőjét. Körülbelül hat óra lehetett, amikor visszamentek feljelentést tenni, de vártak nyolc óráig, ameddig a váltás megérkezett. A feljelentés után felkeresték a törvényszéki orvosszakértőt, aki a sürgősségire küldte őket orvosi kivizsgálásokra. Megállapították, hogy a fiatal és barátnője öt, illetve három napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Lelkileg megviselte őket
Az azóta eltelt idő alatt sem sikerült feldolgozni a történteket, mely lelkileg is megviselte őket. Azóta sem kereste meg őket senki a rendőrségről, és a telefonjaikat sem kapták vissza, ezért ügyvédhez fordultak. Végezetül a fiatal lapunknak elmondta: “Nem vagyunk bűnözők, ezért nincs miért szégyenkeznünk”. Hozzátette, hogy szerinte a rendőröket az dühítette fel ennyire, hogy azt kérte igazolják magukat és, hogy egymás között magyarul beszéltek a barátnőjével. Beismerte azt is, hogy miután incidensbe keveredtek a rendőrökkel, az egyik befolyásos családtagjára hivatkozott, ami még jobban feldühítette őket.
Hatósággal szembeni erőszak?
A rendőrségi megyei szóvivője, Ioana Indrieş azt nyilatkozta az üggyel kapcsolatosan: hatósággal szembeni erőszak vádjával feljelentést tesznek a két fiatal ellen. Az ő változatuk szerint a fiatalokat csendháborítás miatt állították meg a járőrözők, akik ellenszegültek és nem álltak meg a rendőri felszólításra. Ezért járőrözők erősítést kértek a közelben állomásozó rendőröktől. A fiatalokat a váradi rendőrkapitányságra szállították és 200 lejre megbüntették őket. Mivel ellenszegültek és erőszakosan viselkedtek a hatósággal szemben, a rendőrség is ügyészségi eljárást kezdeményezett. A szóvivő ugyanakkor elmondta, hogy a telefonok lefoglalása hasonló esetekben nem indokolt.
Mészáros Tímea
Magyarellenes vicc szlovák lapban
by admin on Jul.19, 2010, under Magyarellenes cselekedetek, Magyarellenesek, Magyarellenesség a médiában
Nyílt levélben szólítja fel az MKP alelnöke bocsánatkérésre a magyarokon és a kettős állampolgárságon gúnyolódó viccet leközlő lapot.
A szlovák parlamentből nemrég kiesett Magyar Koalíció Pártja nyílt levélben fejezte ki felháborodását egy az Obecné Noviny nevű lapban július 13-án megjelent vicc miatt – írja a parameter.sk [1]
A párt alelnöke Őry Péter felháborodásának adott hangot a miatt, hogy a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása védnöksége alatt kiadott hetilapban megjelenhetett a magyarok halálával szerinte a koncentrációs táborok őreinek stílusában humorizáló vicc.
„A haldokló öreg apa ágyához hívatja fiát és azt mondja: Fiam, ha most lehetséges a kettős állampolgárság, akkor most intézd el nekem a magyart. A Fiú úgy gondolja, apja már a delíriumhoz közeleg, de mégis megkérdezi: Apám, mire lesz az önnek jó? – Hogy ha meghalok, egy magyarral kevesebb lesz!”
Őry bocsánatkérést és felelősségre vonást követel: “A közzétett szöveg felháborító, etikátlan és intoleráns Szlovákia minden magyar nemzetiségű polgára és minden demokratikusan gondolkodó polgára számára”.
Băsescu szerint a magyarok fenyegetik a román nemzetbiztonságot
by admin on Jun.30, 2010, under Magyarellenesek
Magyar-román stratégiai partnerség ide vagy oda, a román Legfelső Védelmi tanács (CSAT) által elfogadott dokumentum szerint az irredenta, radikális és szélsőséges megnyilvánulások külső nemzetbiztonsági kockázati források és fenyegetések Románia számára. Csakúgy, mint a média által különböző állami intézmények ellen folytatott „hadjáratok”.
(tovább…)
Emlékmû képzelt vértanúknak
by admin on Jun.29, 2010, under Magyarellenes cselekedetek, Magyarellenesek
A Népújság megakadályozta az erdôszengyeli történelemhamisítást
Július 11-én nagy ünnepségre készül az erdôszengyeli ortodox egyház. Az emlékmû – letakart felirattal – már áll. Az ortodox egyház honlapján az esemény ismertetôjében ez olvasható: az 1848-49-es forradalomban a településen kivégzett 100 román vértanúnak kívánnak emléket állítani. Az eseménynek olyan jeles meghívottja is lesz, mint Andrei gyulafehérvári érsek, aki egyben megáldja a felújított ortodox templomot.
“Embervadászat”: Megint magyart vertek Délvidéken
by admin on Jan.27, 2010, under Magyarellenesek
Temerin helységnévtáblájaIsmét magyart vertek szombat éjjel Temerinben, adta hírül a Temerini Rádió.
Magyar fiatalembert vert meg szerb huligánok egy csoportja. Fejét, szemét célozták ütéseikkel, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a Vajdasági Klinikai Központ sürgősségi osztályán kellett ellátni sebeit.

Magyarellenes falfirkák jelentek meg Temerinben + Képek
by admin on Jan.15, 2010, under Magyarellenes cselekedetek, Magyarellenesek
Magyarellenes falfirkák jelentek meg a vajdasági Temerinben. A provokációra reagáló Magyar Remény Mozgalom (MRM) követeli a rendőrségtől a tettesek mielőbbi kézre kerítését és megbüntetését – olvasható a szervezet közleményében
A Magyar Remény Mozgalom a legerélyesebben elítéli a Temerinben megjelent magyarellenes falfirkákat. Ez a legújabb, súlyos provokáció is bizonyítja, hogy Temerinben több olyan soviniszta csoportosulás is létezik, melyeknek alapfeladata az itt élő magyarság megfélemlítése és nemzeti önérzetének állandó gyalázása – áll az MRM közleményében. A falfirkákon az olvasható: „Magyarországra a magyarokkal!”
*NyAlt levAl BudaA?rs polgA!rmesterAnek
by admin on Oct.22, 2009, under Magyarellenesek
*
Wittinghoff TamA!s rAszAre
polgarmester@budaors.hu
PolgA!rmester! KApviselA?k!
Levelem Appen Aogy nyilvA!nos, mint MagyarorszA!gon minden A?nkormA!nyzati
kApviselA?testA1leti A1lAs.
Nem kAvA!nom tovA!bb is zaklatni, de vAlemAnyemhez alkotmA!nyos jogom van As
ezzel a jogommal Alni is kAvA!nok. CAmA1k nyilvA!nos helyrA?l valA3, tehA!t
kAnytelenek fogadni levelem. BA!r ez bizonyA!ra nem talA!lkozik
tetszAsA1kkel. (tovább…)
Tilos a magyar szA3 a kA!rpA!taljai iskolA!kban
by admin on Oct.05, 2009, under Magyarellenes cselekedetek, Magyarellenesek
UkrajnA!ban kA?telezA?vA tettAk az A!llamnyelv hasznA!latA!t az A!llami As A?nkormA!nyzati iskolA!kban ?? Arja a Magyar Nemzet. Az internetes kormA!nyportA!lon nyilvA!nossA!gra hozott rendelkezAs alapjA!n az ukrajnai iskolA!kban kizA!rA3lag az A!llamnyelvet lehet alkalmazni, csak azokban az iskolA!kban hasznA!lhatA3 a kisebbsAgek nyelve, ahol a tanAtA!s is azon a nyelven tA?rtAnik.
UkrA!n hArA1gynA?ksAgi beszA!molA3k szerint ez azt jelenti, hogy a kA!rpA!taljai magyar iskolA!kban kizA!rA3lag ukrA!nul lehet majd beszAlni, s csak igAny esetAn lehet az ukrA!nnal pA!rhuzamosan alkalmazni a magyar nyelvet is az osztA!lytermekben, a folyosA3kon vagy a tanA!ri szobA!ban.
(hArTV)
SzabadkA!n vernek a magyar szA3Art
by admin on Sep.13, 2009, under Magyarellenes cselekedetek, Magyarellenesek
Magyar fiatalokat bA!ntalmaztak Szabadka kA?zpontjA!ban vasA!rnapra virradA3 Ajszaka – az esetrA?l a Magyar SzA3 cAmA? vajdasA!gi napilap szA!molt be hAtfA?i szA!mA!ban.Az Aszak-vajdasA!gi vA!rosban szerb betelepA1ltek nAgy magyar fiatalt, kA?ztA1k egy lA!nyt tA!madtak meg. Komoly sArA1lAst nem szenvedtek, de elmondA!suk szerint traumakAnt AltAk meg bA!ntalmazA!sukat.

